Posted on 2011. március 10., csütörtök, 16:00:00
Egy régi történetem; ma találtam rá és gondoltam megosztom :)
Álmodtam.
Nem hittem volna, hogy ez valaha sikerülhet.Mégis ..eljött a nap, amikor megpillantottam Őt!
Göndör szőke, kócos haját meglibbentette a lágy, tavaszi szellő; tiszta kék szeme vidáman csillogott. Kecsesen járt, csak úgy ragyogott a boldogságtól.Úgy festett, mint egy valóságos angyal.
És akkor felém fordult, rám nézett vadító kék szemeivel, és hosszú szempillái csak röpdestek.Azon helyben azt hittem, hogy elolvadok.Szívem hevesen verni kezdett, nem tudtam másra figyelni, csak őrá.
Éreztem, hogy vörösödök, nem tudtam leplezni az érzelmeim.
Felém lépett.Lélegzet visszafojtva csodáltam,ahogyan közelít.Tudatalttim megszólalt.Pánikba estem.Hangom elcsitult, megszólalni sem birtam, mire ő már rámköszönt, egy lágy, gyöngéd "sziával".
Tekintete találkozott az enyémmel.Remegő hangon, halkan, de mégis önbizalommal köszöntem..
-Helló! - mondtam kis habozás után.Szívverésem megadta magát, egyre jobban kalapált.
-Mi újság veled? - rég beszéltünk, sőt mondtanság nem láttalak nagyon.
-Öö..Kissé elvoltam foglalva.Gondjaim akadtak, de mostmár minden rendben. - ekkor teljes nyugalom tört rám, valami azt súgta, nincs miért aggodnóm, legalábbis pár percig nem.
-Minden rendben van. - mondta és rám nézett.
-Egyébként kerestél? - kérdeztem kíváncsian, és arckifejezését figyeltem.
-Valóban, igen.. - habózni kezdett –Tudod, kedvellek, nagyon rendes, csinos lány vagy. - mondta lehajtott fejjel.. - Hogy is mondjam?!
- Nosza, mond – nem harapok! - feleltem nevetve.
-Hátjó! Ee-elakartalak hívni a vásárra, persze ha nincs programod akkor. - kissé dadogva, de végül kimondta.
Ez meglepetésként ért..Álmomban sem hittem volna, hogy elhív majd..
Szívem ismét százzal vert.
-Nos, mi a válaszod? - kérdett rám, miután több perc után sem szólaltam meg.
Mosolyogtam, amikor válaszoltam neki
– Igen, szívesen elmegyek veled! - mondtam ki végül.
Az arcára is mosoly került, mintha tudta volna, hogy ez lesz a válaszom..
A gondolatom ismét szárnyalt, elképzeltem a vele töltött napot..Tetszett amit látok.
Oké, akkor ezt megbeszéltük, "randizunk" – kacsintott. - Utánad jövök olyan félhat körül, jó lesz?
Persze, megfelel.Akkor találkozunk! Most megyek, rendbeszedem magam.Sziaa – mondtam, amikor már hátat fordítottam neki.
Viszlát addig is! - köszönt el elégedett hangon.
Büszke voltam magamra, nem hagytam, hogy az érzéseim túlszárnyaljanak..Örvendtem, hogy így alakultak a dolgok.
A gondolataim rabságába merültem, és csak Rá gondoltam, és az elkövetkező pár órára...Elmélkedni kezdtem, és az a kérdés tört fel, hogy Miért, miért pont én?! - csak az forgott a fejemben..
Szerettem Őt, de nem úgy igazán, tiszta szívből..Hisz, nem is ismertem valójában..
Ezt neki is tudnia kell! - hirtelen megszólalt a hang a fejemben.
Eljött az est.Izgatott voltam..Elakartam mondani neki, de mégsem úgy, hogy megsértem..
Ő már várt.Úgyanolyan bájjal, mint délben üdvözölt, és kézenfogott, megpuszilt.
Az arcom égett...Nem reagált.
Hozzászoltam.
Figylelj, előbb hadd mondjak valamit.
Persze, mond csak! Hallgatlak. - rám nézett.
Megköszörültem a torkom, és nekivágtam.
Derűs, mosolygós arcát, egy komor, szomorkás váltotta fel.
Értelek..De azért, még áll a mai program? - ekkor már hangján érződőtt a gyötrelem, egy aprócska öröm azért volt az arcán..
Persze, a világon semmiért sem hagynám ki. - bíztattam.
Megkönnyebbültem.Nem akartam hamis illuziókkal táplálni..
Elindultunk, de előbb szemügyre vettem arcát..
Alaposan figyeltem..
Rám nézett, és mosolygott. - mégsem volt szomorú..de hát - éreztem, hogy ott legbelül – fáj neki, de ugyanakkor nem.Nem csalódott bennem, mert őszintén elé tártam érzelmeim.
